2013.01.14.
21:04

Írta: Gabi a konyhából

Tengeri hal zöldfűszeres bundában

Régen ettünk halat (megint), pedig elhatároztam, hogy többször fogok készíteni. Mert jó, mert finom, mert egészséges, a szagot pedig le lehet győzni. De valahogy mégsem ment, igaz karácsonykor úgy alakult, hogy mi készítettük P-vel a halat (természetesen paprikás lisztbe fogatott verziót, na nem háborgok, a közös munkának finom volt a gyümölcse), és most megint nekifutottam. Szégyellem, nem vagyok nagy szakértő a halak terültén és a környékünkön nagyon nincs is olyan halárusító, akiről hallanám, hogy na ott igen, ott lehet jó halat kapni, így egyelőre beérem a fagyasztott verzióval. Majd ahogy az ízlésem fejlődik, ez is  biztosan megváltozik.

Szóval azzal az igen hosszú halkészítési tapasztalattal a hátam mögött (két kezemen biztosan meg tudom számolni, a sikerekhez meg talán még annyi sem kell), most jött el az én időm. Valahol olvastam, vagy talán a TV Paprikán láttam és megragadt a tudatomban ez a momentum, nem tudom, de határozottan emlékszem a következőre: "és ezután fűszeres lisztbe forgatjuk". Tudom, a paprikás-lisztes hal után igazán evidencia lehetne, de nem volt az. Így aztán kipróbáltam. Kezdő halkészítőknek ideális.

zoldhal01.jpg

Tengeri hal zöldfűszeres bundában

Hozzávalók:

  • tengeri halfilé
  • liszt
  • zöldfűszer, vagy hal fűszerkeverék

Elkészítés:

A halfiléket vágjuk tetszés szerinti nagyságúra, szép téglalapokra, oválisokra, vagy négyzetekre, úgy esztétikus lesz. Persze az ízének ez mindegy, de szerintem a szemnek nem. Kicsit sózzuk meg mindkét oldalát, de tényleg csak kicsit! (Kezdőknek jó tanács: amennyit a csirkére tennél, annak a felénél is kevesebbet.) Ezután keverjük össze a lisztet és a fűszerkeveréket. Én a Kotányi-féle hal fűszerkeveréket vettem, abból is a könnyű konyha verziót, ezüstös-zöldes a csomag ha jól emlékszem, és egyáltalán nem bántam meg. 5 evőkanál liszthez tettem 1 teáskanál fűszerkeveréket. A halakat megforgattam benne, és nagyon kevés olajon wokban (még mindig ez az egy serpenyő típusú konyhai eszközöm van) nagy lángon készre sütöttem. Közben sokat forgattam, hogy ne égjen meg.

P. és én egyöntetűen úgy gondoljuk, hogy ezt a halat nehezen fogom tudni felülmúlni. :)

Szólj hozzá!

Címkék: hal gyors kevés hozzávaló

2012.11.17.
21:31

Írta: Gabi a konyhából

Tőkehalfalatok sörtésztában

Hal. A nagy ellenség. Méltatlanul kiszorul a konyhákból, pedig egészséges, tele van mindenféle omega 3 zsírsavval, az íze is nagyszerű, persze csak ha az ember el tudja készíteni. Igazából a hallal nekem egy bajom van, hogy büdös. De tényleg. Emlékszem, amikor régen a mamáéknál voltunk nyáron Békésszentandráson és a szomszéd bácsi halat fogott (hatalmas, gyönyörű halakat, szenvedélye volt az éjszakai horgászat) mindig biztosan tudhattam hogy két dologra számíthatok: finom halhúsra és elviselhetetlen szagra.

Gondolom ez is közre játszik abban, hogy a konyhák nagy százaléka csak félkész halrudakat ismer. Majd a szuper szakácskönyvemből kikeresem a halra vonatkozó részeket, hogy megoszthassam veletek. Addig is legyen itt tanulságként ez a tőkehal recept, amit a GoodFood áprilisi számában találtam, fish&chips szekcióban, mert állítólag ez a hagyományos brit étel egyik verziója. A legfontosabb tanács a halakkal kísérletezőknek, hogy ha az első alkalom nem sikerül jól, az teljesen természetes. Majd a második jobb lesz.

Tőkehalfalatok sörtésztában

Hozzávalók:

  • 400 g tőkehalfilé
  • 200 g liszt
  • 1/2 tk cukor
  • 1/2 tk só
  • 330 ml sör

Elkészítés:

A halat vágjuk tetszés szerinti darabokra, sózzuk be. A tésztához tálba tesszük a száraz hozzávalókat: a lisztet, a cukrot és a sót. Állandó kevergetés mellett fokozatosan adagoljuk hozzá a sört, ügyelve arra, hogy simára keverjük. A folyamatos kevergetést vegyük komolyan, mert könnyen csomósodik, és utána már bizony nagyon nehéz a kis liszt göböket elsimítani. Forrósítsunk fel olajat egy serpenyőben (igen, ezt is lehet wokban készíteni :D). Mártsunk be néhány haldarabot a tésztába, majd 3-4 perc alatt süssük aranybarnára. Adagonként süssük ki a halat, egyszerre csak annyit tegyünk a serpenyőbe, amennyi kényelmesen elfér és nem nyomódnak egymáshoz. Megéri a plusz fáradtságot. A halat csöpögtessük le és tetszés szerint csöpögtessünk rá citromlevet, külön tálkában kínáljunk hozzá majonézes mártást és sült krumplit.

Szólj hozzá!

Címkék: hal nemzetközi kép nélkül

süti beállítások módosítása