2013.01.14.
21:04

Írta: Gabi a konyhából

Tengeri hal zöldfűszeres bundában

Régen ettünk halat (megint), pedig elhatároztam, hogy többször fogok készíteni. Mert jó, mert finom, mert egészséges, a szagot pedig le lehet győzni. De valahogy mégsem ment, igaz karácsonykor úgy alakult, hogy mi készítettük P-vel a halat (természetesen paprikás lisztbe fogatott verziót, na nem háborgok, a közös munkának finom volt a gyümölcse), és most megint nekifutottam. Szégyellem, nem vagyok nagy szakértő a halak terültén és a környékünkön nagyon nincs is olyan halárusító, akiről hallanám, hogy na ott igen, ott lehet jó halat kapni, így egyelőre beérem a fagyasztott verzióval. Majd ahogy az ízlésem fejlődik, ez is  biztosan megváltozik.

Szóval azzal az igen hosszú halkészítési tapasztalattal a hátam mögött (két kezemen biztosan meg tudom számolni, a sikerekhez meg talán még annyi sem kell), most jött el az én időm. Valahol olvastam, vagy talán a TV Paprikán láttam és megragadt a tudatomban ez a momentum, nem tudom, de határozottan emlékszem a következőre: "és ezután fűszeres lisztbe forgatjuk". Tudom, a paprikás-lisztes hal után igazán evidencia lehetne, de nem volt az. Így aztán kipróbáltam. Kezdő halkészítőknek ideális.

zoldhal01.jpg

Tengeri hal zöldfűszeres bundában

Hozzávalók:

  • tengeri halfilé
  • liszt
  • zöldfűszer, vagy hal fűszerkeverék

Elkészítés:

A halfiléket vágjuk tetszés szerinti nagyságúra, szép téglalapokra, oválisokra, vagy négyzetekre, úgy esztétikus lesz. Persze az ízének ez mindegy, de szerintem a szemnek nem. Kicsit sózzuk meg mindkét oldalát, de tényleg csak kicsit! (Kezdőknek jó tanács: amennyit a csirkére tennél, annak a felénél is kevesebbet.) Ezután keverjük össze a lisztet és a fűszerkeveréket. Én a Kotányi-féle hal fűszerkeveréket vettem, abból is a könnyű konyha verziót, ezüstös-zöldes a csomag ha jól emlékszem, és egyáltalán nem bántam meg. 5 evőkanál liszthez tettem 1 teáskanál fűszerkeveréket. A halakat megforgattam benne, és nagyon kevés olajon wokban (még mindig ez az egy serpenyő típusú konyhai eszközöm van) nagy lángon készre sütöttem. Közben sokat forgattam, hogy ne égjen meg.

P. és én egyöntetűen úgy gondoljuk, hogy ezt a halat nehezen fogom tudni felülmúlni. :)

Szólj hozzá!

Címkék: hal gyors kevés hozzávaló

2013.01.09.
11:21

Írta: Gabi a konyhából

BBQ csirkecombok

Ennél a receptnél szerintem a világon nincsen egyszerűbb, még én sem tudtam elrontani. Akkor készítettem először, amikor Anyuék jöttek megnézni a kis lakást már kész állapotban. Vacsorára érkeztek, tehát 2 + 4 főre kellett készülnöm, amit nagyszerűen el is terveztem, bevásároltam, előkészítettem, minden szuper volt. Aztán P. egy nappal előtte mondta, hogy de hát az ő szülei is jönnek vacsorára. Na itt viszont teljesen bepánikoltam. Szerintem azok a lányok/nők/hölgyek/asszonyok, akiknek hozzám hasonlóan igen nagy spíler az "anyósuk" a konyhában, most teljesen megértik, hogy miért történt ez. Először főztem így. Para, para, para. Természetesen a még plusz 2 főre nem éreztem úgy, hogy elég lenne amit terveztem (valamint pontosan 6 db székünk és 6 db tányérunk volt akkor - és van most is), úgyhogy irány a Tesco újra, ahol pontosan 24 órával korábban kaptam idegösszeomlást a terítők széles választéka miatt. :)

Szerencsére a GoodFood-ra mindig számíthatok, azt hiszem, hogy ez a recept a májusi számban volt benne, vagy annak a környékén valahol. Ők ugyan ajánlottak alternatívát saját BBQ szósz kikeverésére, de hát hol volt nekem ahhoz idegrendszerem akkor? :) Úgyhogy a csirkecombok elkészítésében követtem a leírt módszert, csak éppen a szósznak nem azt használtam. Valószínűleg az is nagyon finom lenne (bár én határozottan nem szeretem a csípőset, P. sem és család nagy többsége úgy általában nem), de én a gyors és biztos megoldást választottam.

bbq01.jpg

BBQ csirkecombok

Hozzávalók:

  • 1 kg csirkecomb
  • BBQ szósz (Heinz, édes verzió)

Elkészítés:

A csirkecombokat megmossuk, az esetleges rajta maradt nem oda illő szőrszálaktól megtisztítjuk. A combok minden oldalát besózzuk, majd egy éles késsel bemetszéseket ejtünk a combok húsos részeibe, egyenletesen minden oldalról. Ezután a BBQ szószt kézzel alaposan beledörzsöljük a húsba, a vágásokba különös figyelemmel, mert ettől fogja igazán átjárni az íze. Ha az édes verziót használjuk, akkor nem kell attól félni, hogy túlságosan csípős lesz, hanem csak a kellemes édeskés ízét fogjuk érezni.

A combokat tűálló tálba tesszük, szépen egymás mellé. Én itt még tettem a tetejére egy nagy adag szószt, hogy biztosan finom szaftos legyen, és nem bántam meg. Előmelegített sütőben, 180 fokon 45 percig sütjük, közben 15 percenként megtekintjük a combok állapotát, meglocsoljuk kicsit a saját levével, vagy még BBQ szósszal és ha szükséges igazítunk a helyzetükön a tálban.

A köretnek csak a képzelet szab határt, én káposztás, kínai keles, madársalátás keverékkel tálaltam. 

bbq02.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: csirke kevés hozzávaló

2012.11.12.
20:48

Írta: Gabi a konyhából

Sült gesztenye

Beteg vagyok. Nem a hisztizős fajta, hogy jaaaj fáj a fejem, hanem tényleg. Komoly orrbedugulós, torokfájós, köhögős de nem felszakadós betegség. Régen nem voltam ilyen beteg, hogy ne nagyon tudjak semmit se kezdeni magammal. Talán amikor a szakdolgozatomat kellett volna leadnom másfél éve. Az durva volt. Három hétig feküdtem. És bár az első héten még gondoltam is arra, hogy talán ez a jutalom azért, hogy egyetemista éveim alatt nem vettem ki szabadságot (mert amikor a szabi napján vizsgázni mész, az - mondjon bárki bármit - nem szabi). Aztán a második hét végénél már az elkövetett bűneimet is számba vettem az óvodáig visszamenőleg (az azelőtti idők kicsit homályosak). A harmadik héten már olvasni sem volt kedvem. Lényeg, hogy nagyon szar volt.

Ezek után azt már nem is említem, hogy ez a gesztenye már csak emlék, méghozzá lassan másfél hetes, mert már hét közben sem voltam túl jól. De mivel a sült gesztenye az alapvető élelmiszerek közé tartozik és ezelőtt én sem tudtam, hogyan kell csinálni, hát megosztom azt a módszert, amit P. anyukája mondott nekem. Nem nehéz, tényleg nem, nem is értem miért nem tudtam magamtól.

gesztenye01.jpg

Sült gesztenye

Tetszőleges mennyiségű gesztenyét válogassunk össze a zöldségesnél. Olyat keressünk, ami szép kerek formájú, még véletlenül sincs rajta semmi kis lyuk, vagy lyuknak sejthető képződmény. A gesztenyéken ejtsünk két egymást keresztező metszést. Ezután áztassuk vízbe 1-2 órára, de lehet akár egy éjszaka is, ártani nem árt, mert emiatt nem szárad ki a gesztenye sütés közben és nem keményedik meg. Sütőpapírral lefedett tepsire rendezzük a gesztenyéket és 180 fokos süssük 25-30 percen keresztül.

Ennyi. A világ legkönnyebb receptje. Csak víz kell hozzá, meg gesztenye. Gyanítom, hogy mikor rászánom magam a panna cottára, akkor nem ez lesz a végkicsengése az írásnak. :)

gesztenye02.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: ősz gesztenye desszert snack kevés hozzávaló

2012.10.24.
22:25

Írta: Gabi a konyhából

Csicseriborsó snack

Idén már magyarul is olvashatjuk a GoodFood-ot. Bevallom, az angol kiadványt nem követtem, mert akkoriban még nem foglalkoztatott a főzés. Nagyon tetszik az újság, a benne lévő receptekből meglepően sokat tartok érdemesnek, hogy kipróbáljam, pedig kicsinek elég válogatós voltam és ennek a mai napig vannak nyomai az étkezésemben. Gondoltam is rá, hogy nem kellene minden hónapban az újságosnál verekednem - mivel egyre népszerűbb, a megjelenés napján általában munka után már csak a harmadik újságosnál van. Bár lehet, hogy egyszerűen csak nem mernek belőle sokat rendelni. De mindig csak mondtam. Hogy majd. Aztán a születésnapomra P. meglepett egy egész éves előfizetéssel. Úgyhogy most 12 hónapon keresztül kapom az ajándékomat. 

Az újságot a legjobbnak tartom, figyelembe véve a kínálatot és az ízlésemet. Szeretem benne, hogy annyira eltérő ételeket mutat meg, mint amiket én megszoktam eddig. A fotóktól külön kedvet kap az ember, hogy elkészítse. Sok recept elsőre nem is szimpatikus, aztán mikor másodszorra, harmadszorra lapozok az oldalra, kezd megtetszeni, és eldöntöm, hogy megcsinálom. A mai recept az októberi GoodFood-ból van, csicseriborsó snack. Ennél egyszerűbb már nem is lehetne. Tényleg nem.

csicseriborsó02.jpg

Csicseriborsó snack

Hozzávalók:

  • 1 doboz konzerv csicseriborsó  
  • 2 ek olívaolaj
  • fűszer, ízlés szerint

Elkészítés:

A csicseriborsót leszűrjük és szárazra töröljük. Az olajat és a fűszert összekeverjük, a csicseriborsót beleöntjük és összeforgatjuk, hogy mindenütt érje a fűszer. Az eredeti receptben chili van, de mi P-vel nem szeretjük a csípőset, úgyhogy ez nem volt opció. Helyette egyszerűen sült csirke fűszerkeverékkel forgattam össze, mert nagyon szeretem az ízét. De ez már tényleg ízlés kérdése. A fűszeres csicseriborsót egy tepsibe szórjuk és a 200 fokra előmelegített sütőben kb. 25 perc alatt készre sütjük. Ha chilivel készítjük, akkor a GoodFood szerint hintsük a fogyasztás előtt meg tengeri sóval, ha valamilyen fűszerkeverékkel, vagy fűszersóval, akkor inkább ne, mert elég sós lesz enélkül is.

csicseriborsó01.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: csicseriborsó desszert snack kevés hozzávaló

süti beállítások módosítása