2013.03.31.
23:44

Írta: Gabi a konyhából

Tavaszi tekercs, zöldséges rizstészta

Az egész úgy kezdődött, hogy betévedtem az Ázsia boltba, ami mindig úgy végződik, hogy veszek néhány olyan dolgot, amit vagy nem egészen tudom hogyan kell elkészíteni, vagy egyáltalán nem. Így volt ez most a rizslapokkal is, amik többféle méretben állnak a rendelkezésére bárkinek, nem elhanyagolhatóan jutányos áron.

Szeretem a keleti jellegű ételeket, és nem félek megpróbálni elkészíteni őket otthon. Persze ez azzal jár, hogy elsőre nem mindig sikerül, van hogy kisebb mennyiségű füst borítja a konyhát, és ezzel együtt a lakást is (amerikai konyhánk van, tehát szabadon jár a füst mindenfelé, de ezt nem hátrányként említem, mert szerencsére nem szoktam mindig elégetni amit főzök). De azt gondolom, hogy aki nem próbálkozik, annak soha semmi nem is fog sikerülni. Úgyhogy nem féltem se a füsttől, se a rizslaptól. Pedig jobban tettem volna. A rizslap szárazon könnyen törik, csak nedvesen hajlítható, de rendkívül ragacsos. Óvatosan bánjunk vele. Idegőrlő dolog, nem fogok kertelni, tényleg az. Főleg, ha az első alkalommal nem vagyunk elég gyorsak és már annyira ragad a rizslap, hogy magunkról sem tudjuk levakarni. De nem adjuk fel. A következő alkalommal sokkal jobban fog menni. :)

tavaszi tekercs.jpg

Tavaszi tekercs és zöldséges rizstészta

Hozzávalók:

  • rizslapok
  • rizstészta
  • uborka
  • sárgarépa
  • fehérhagyma
  • újhagyma
  • ketjap manis (lehet helyette szójaszósz)
  • olaj

Elkészítés:

A rizstésztát a következőképpen készítjük el: egy lábasban felforraljuk a vizet, lekapcsoljuk, és a forró vízben áztatjuk 3-4 percen keresztül. Leszűrjük és ráöntünk és kis ketjap manist, hogy ne ragadjon teljesen össze a tészta. A ketjap manis az indonéziai szójaszósz. Annyiban különbözik a sima szójaszósztól, amit általában használunk, hogy ez édes. Mehet helyette nyugodtan a sima szójaszósz, Nekem éppen ez volt itthon, ezzel is nagyon finom.

A zöldségeket vékony csíkokra vágjuk és kis tálkákban karnyújtásnyira helyezzük, hogy könnyen hozzáférhessünk mindenhez. Készítünk a kezünk ügyébe egy tálkában vizet. Vegyünk kézbe egy rizslapot és mindkét oldalát nedvesítsük meg. Tegyük le magunk elé (konyharuhára talán a legoptimálisabb, mert nem azonnal ragad, hanem csak mikor átjut rajta a víz) és gyorsan pakoljunk rá egy kis adag tésztát, majd a zöldségeket. Két oldalról hajtsuk egymásra a rizslap két végét, ezzel cső lesz belőle, majd a két nyitott végét is hajtsuk rá, ezzel kis batyu lesz belőle. Vigyázzunk, mert itt már igen ragadós. Készítsünk annyi batyut, amennyit az idegrendszerünk enged, majd forrósítsuk fel az olajat egy wokban és süssük ki a tavaszi tekercseket. Akkor lesz készen, amikor a rizslapok aranyszínűek lesznek.

Miután kisütöttük a tavaszi tekercseket, a maradék zöldséget süssük át 1-2 perc alatt a wokban, öntsünk még rá ketjap manist, majd a maradék rizstésztát is öntsük hozzá, forgassuk össze és már készen is van a zöldséges rizstészta.

Szólj hozzá!

Címkék: kínai hagyma gyors tészta Ázsia rizslap

süti beállítások módosítása