2013.02.03.
21:33

Írta: Gabi a konyhából

Mexikói pogácsa

Van nekem egy barátnőm. Na nem csak egy van, de most róla lesz szó. Ivettet már a bölcsődében ismertem, ahova mindketten nagyon kicsi korunkban bekerültünk, mert a szüleinknek dolgozniuk kellett. Ott még nem igazán alakult ki köztünk barátság, leginkább nem kedveltük egymást, és ez az óvodában sem változott. Áttörést az általános iskola hozott, ahol a megszokott csoportot (amiben 5-6 évet töltöttünk, mert a bölcsis csapat ment tovább egy az egyben) hirtelen szétrobbantották és mi ketten az 1.D. osztályba kerültünk. Nem igazán volt más választásunk, mint hogy hamar összebarátkozzunk. Onnantól kezdve ő volt a legjobb nekem. Öribarik voltunk, bizony. Aztán 10 éves voltam, amikor mi elköltöztünk és 2-3 év után megszakadt a kapcsolat. Legközelebb az egyetemen találkoztunk, egy közös ismerősünk révén, teljesen véletlenül. Azóta tudom, hogy mi az igazi barátság legfőbb ismérve: 6 év után úgy folytatjátok, mintha tegnap váltatok volna el. Azóta is elég sok kihagyásunk van (főleg az elmúlt néhány évben), de tudom, hogy attól még ha nem is találkozunk gyakran a távolság miatt, számíthatunk egymásra.

Az egyetem alatt egy évig együtt laktunk egy albérletben (meg még két ember, de róluk most nem beszélünk...) és akkor mutatta nekem ezt a receptet. Ő mondta, hogy ez a mexikói pogácsa. Fogalmam sincs a pontos arányokról, még abban sem vagyok biztos, hogy így csinálta, de erre emlékszem, és így sem rossz.

580482_10200455358647576_1020253509_n.jpg

Mexikói pogácsa

Hozzávalók:

  • 5 db nagyobb krumpli
  • liszt
  • 1 konzerv kukorica
  • 1 nagyobb fel vöröshagyma
  • só, bors
  • olaj

Elkészítés:

A krumplikat a nagyobb lyukú reszelőn lereszeljük, sózzuk, borsozzuk. Összekeverjük a kukoricával és az apróra vágott vöröshagymával, majd hozzáadunk annyi lisztet, amennyivel gyúrhatóvá válik. Vegyünk belőle tenyérnyi gombócokat és forró olajban süssük aranybarnára. Nagyszerű snack, vagy köret, ki minek szeretné tálalni. Én egy kis ketchuppal szoktam fogyasztani.

Szólj hozzá!

Címkék: burgonya köret snack

2013.02.01.
21:39

Írta: Gabi a konyhából

Zöldséges csirkenyárs

Azt hiszem elért a tavaszi fáradtság, pedig még nincs is tavasz, messze nincs. Mert a február még javában a télhez tartozik, minden szempontból. Hideg is van, az alapanyagok is korlátozottan elérhetők a zöldségesnél - annak ellenére, hogy én szerencsére már csak egészen kicsi gyerekkoromból emlékszem arra, hogy télen szinte semmilyen zöldség nem volt, persze lehet, hogy csak mi laktunk túl kicsit településen...

Szóval vissza a fáradtsághoz. Amikor hétköznap hazaesek munka után, se időm (P. farkaséhes) se kedvem, se energiám túl nagy főzést csapni. Olyan kell, ami gyorsan készen van. És fogyókúrás. Legalább valamennyire. Mivel az utóbbi 2 évben P. és én is felszedtünk néhány plusz kilót, úgy döntöttünk, hogy úgy kezdjük a leolvasztásukat, hogy minél kevesebb cukrot és szénhidrátot fogyasztunk. Sőt, a jövő héttől edzőterembe is fogunk járni. Szóval valami gyors és minél inkább szénhidrátmentes. És mi van otthon? Csirkemell (természetesen, mert P. leginkább ezt a fajta húst szereti, nem rossz választás amúgy sem) és zöldségek. És legyen egyszerű.  Mivel elég sokat csináltam valamilyen fűszeres csirkét az utóbbi időben, most valami mást szerettem volna. Igyekszem a fűszerezésben a változatosságra törekedni, de azért jelenlegi tapasztalatommal a lehetőségek száma még igen véges. :) Szerencsére még BBQ szószt is találtam. És bummm, így lett a vacsora.

Szóval ha van otthon zöldség és hús, meg némi hurkapálca, akkor nyársra fel!

533741_10200358348782390_1366409328_n.jpg

Zöldséges csirkenyárs

Hozzávalók:

  • 1 db csirkemell
  • 1 kis doboz  apró barna csiperke gomba (kb. 15-20 db)
  • 1 db cukkini
  • 1 nagy fel vöröshagyma
  • só, bors
  • édes BBQ szósz (Heinz)

Elkészítés:

A nyársakat vízbe tesszük, hogy később nehogy meggyulladjanak. A csirkemellet daraboljuk fel közepesen nagy kockákra. A cukkinit vágjuk vastagabb karikákra, majd azokat felezzük meg. A gombafejeket megtisztítjuk és az összes zöldséget és húst sózzuk, borsozzuk. A hagymát akkora darabokra vágjuk, hogy kényelmesen fel lehessen szúrni a nyársra. Ha minden alapanyag megfelelő nagyságú, akkor szépen tetszés szerint elkezdjük elkészíteni a nyársakat. Én az egy hús egy zöldség elvet vallom. A nyársakat megkenjük BBQ szósszal, tepsire fektetjük és 200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük.

A nyárson sült zöldségek egy új dimenziót nyitnak meg azok előtt is, akik egyébként nem nagyon szeretik a zöldségeket. Hús nélkül teljes értékű vegetáriánus fogásként fogyasztható.

14959_10200358353582510_1641699336_n.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: csirke

süti beállítások módosítása